Archive for október, 2009

Mi lehet a diétád sikerének a kulcsa?

A siker kulcsa

Mindig ugyanabban az időben étkezzünk

Váltsunk barnára – rizs, kenyér,  cukor

Felejtsük el a bűntudatot

Merjünk megbízni az ösztöneinkben

Kerüljük el messzire a hipermarketeket, menjünk hetente többször a piacra

Gyakran tévútra visz a következő elv „amennyi jólesik”

Ne halmozzunk tartalékokat, nem világháborúra készülünk

Kis kortyokban igyunk, hagyjunk fel azzal a trükkel, hogy éhség ellen felhajtunk egyszerre 3 pohár vizet

Fogyasszunk az évszaknak megfelelő friss termékeket

Ne felejtsük, csak az „igazi kövérek” nem reggeliznek

Mindig tervezzük el mit fogunk enni. Nem koncert, ne improvizáljunk!

Legyen élvezetes, játszunk, minden héten próbáljunk ki valami újat

Tegyük az ételeket egészben a tányérunkra. Vágjunk és rágjunk.

Végül a legfontosabb: a testünk kincs, nem adhatunk neki bármit

Tények, számok, adatok – Rólunk

MINDEN HARMADIK MAGYAR PRÓBÁLTA MÁR CSÖKKENTENI TESTSÚLYÁT.

A magyar felnőttek 37 százaléka próbált már testsúlyából valamilyen fogyókúrás módszerrel leadni. A nők jóval nagyobb arányban próbálkoztak már diétával, 44 százalék próbálta már legalább egyszer életében csökkenteni testsúlyát – derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a webbeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből.

A kutatás alapján leginkább a 35-43 éven túliak próbálkoznak fogyókúrával, 43 százalékuk állította, hogy kipróbált már valamilyen testsúlycsökkentő módszert. Ennél is többen vannak a 44-55 évesek közt, akik erőfeszítéseket tettek az ideális testsúly elérése érdekében: az ő korosztályuk 44 százaléka fogyókúrázott már.

A 18-25 évesek körében jóval alacsonyabb az arány, mindössze 30 százalékuk fogyókúrázott már. A 65 év felettiek között pedig 27 százalék állította, hogy életében legalább egyszer valamilyen diétás módszerhez folyamodott. Az is igaz, hogy a krónikus betegek körében jóval népszerűbbek a fogyókúrás módszerek, 48 százalékuk próbált már legalább egyszer lefogyni.

A testtömeg indexük alapján jelentősen túlsúlyos emberek 37 százaléka még életében nem próbálkozott semmilyen fogyókúrával, az alultápláltak 15 százaléka azonban már fogyókúrázott legalább egyszer – derül ki a felmérésből. A fogyókúrát legalább egyszer kipróbálók egyértelműen a táplálkozási szokások megváltoztatásában hisznek, a fogyni vágyók 77 százaléka szerint az elfogyasztott ételek mennyiségének csökkentése számít.

A rendszeres testmozgást a fogyózók mindössze 25 százaléka próbálta ki, mint a testsúlycsökkentés egyik lehetséges módját.

Gyógynövények, melyek segítik a diétát

diatazom_zold_tea_01Bizonyos gyógynövények eredményes kiegészítői lehetnek a diétáknak, pedig sokan kétségbe vonják hatásosságukat. Segítségükkel gyorsabb, probléma mentesebb lehet a fogyás, de egyik sem csodaszer, nem helyettesítik a megfelelő táplálkozást.

A kilók csak a megfelelő étrenddel és rendszeres mozgással tűnnek el!

csak igya meg, és olvadnak a kilók!olvashatjuk több helyen.
Ez egyszerűen hamis képet fest, nem igaz. (pedig milyen jó lenne)

A népi gyógyászatból jól ismerjük azoknak a növényeknek a hatásait, amelyeket valóban érdemes a diéta kiegészítéseként fogyasztani.

A mongolok már régen tudják, hogy a zöldteával könnyebben szabadulnak meg a fölösleges kilóktól, Itáliában pedig évszázadok óta használják az édesköményt az étvágy csökkentésére. Még a hagyományos kínai orvoslás is javasolja a teák használatát a fogyás elősegítésére.

Népszerűek az afrikai fogyasztóteák is, amelyek egyszerre vizelet- és hashajtó ha- tásúak, segítenek kivonni a mérgeket a nyirokrendszerből – és ezzel csökkenteni a cellulitiszt –, valamint az étvágyat is csökkentik.

  • Mate tea:

a koffeinnel csaknem azonos mennyiségű mateint tartalmaz, ezenkívül 146-féle illóolaj-féleséget, ásványi anyagokat, nyomelemeket, csersavat és rengeteg vitamint. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, a fáradtság- és éhségérzetet, segíti az emésztést, ellazítja az izmokat, lassítja az öregedést, frissíti az agytevékenységet, a vérkeringést, segíti a szívműködést, méregtelenít, és hatékonyan csökkenti az éhségérzetet.

A mate hatóanyaga a matein, amely bár rokonságban áll a kávéban található koffeinnel, viszont másképpen hat szervezetünkre, mint a tea teinje vagy a kávé koffeinje. A matein lényege, hogy nem csak élénkíteni képes, hanem szabályozni is tudja az idegrendszer működését. Azaz élénkít, ha elfáradtunk, lehangoltak vagyunk; ellenben nyugtatni kezd, ha túlságosan felpörögtünk, izgatottak vagyunk)

  • · Csipkebogyó:

rengeteg C-vitamint tartalmaz, aminek nagy része a főzés során elvész. Ezenkívül találhatunk benne cukrot, pektint, gyümölcssavakat, magnéziumot, vasat, kalciumot, illóolajat, cseranyagot, nyomokban karotint, B1-, B2-, K- és P- vitaminokat. Emésztést javító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú. Fontos szerepe van a szív- és érrendszeri betegségek, keringési zavarok gyógyításában, ugyanakkor serkenti a gyomornedvek működését.

  • · Pitypang:

gyökerét a máj- és az emésztési panaszok orvoslására használják. A levelében levő hatóanyagok felpörgetik az anyagcserét, segítik a veseműködést, és csökkentik az édességek utáni vágyat. Nagyon hatékony méregtelenítő. Levelét nyersen salátákban lehet fogyasztani, vagy 10-15 perces főzés után teaként.

  • Citromfű:

kellemes, citromra emlékeztető illatú növény. Csökkenti a belső feszültséget, ezért jó hatással van a szívpanaszokra is. Javítja a bélműködést, a bélflórát, könnyíti az epe munkáját. Tea formájában fogyasztva jó hatással van az idegi alapon fellépő gyomorfájdalmakra.

  • Ligetszépe:

triptophan-tartalma okán került a listára, segíti a fogyást. A ligetszépeolaj méregtelenítő hatású, ám ehhez naponta háromszor fél teáskanállal szükséges inni belőle.

  • Édeskömény:

segít eltávolítani az emésztőrendszerben megtapadt nyákot, így a tápanyagok könnyebben felszívódnak, mi pedig energikusabbak leszünk. Természetes étvágycsökkentő, görcsoldó és szélhajtó hatású.

  • · Gyömbér:

természetes energizáló, melegíti a testet, és gyorsítja az anyagcserét. Segít stabilizálni a vércukrot, és csökkenti az édességek iránti vágyat. Szintén jó méregtelenítő.

Forrás: Ideál Online

Neked mi a kifogásod?

dietazom_arnyekNehezen fogunk hozzá egy fogyókúrának. Különböző dolgoktól félünk, mint az éhség, a kudarc, hogyan viszonyul hozzá a környezetem…

Tengernyi kifogásunk lehet, hogy miért nem kezdünk el egy diétát, miért nem vezetjük be az egészséges életmódot.

Mik ezek a kifogások?

Sportolás nélkül nem megy, nekem pedig arra nincs időm…

A gyerekek miatt állandóan kell édességet tartanom itthon…

Többször próbáltam már fogyókúrázni, de sosem sikerült…

A munkámból adódóan sokat járok üzleti ebédre vagy vacsorára, ilyenkor nem koplalhatok…

Elég sokat utazom, így nem tudom megoldani a rendszeres étkezést…

A kevés kalória bevitel miatt ingerült lennék a környezetemmel….

A családtagjaim, munkatársaim mind sokat és egészségtelenül esznek, vissza húznának…

Minden kollégám a fogyókúráról beszél, nem akarok ebben részt venni…

Van neked is kifogásod?  A diéta ajánlóban tanácsokat, ötleteket kapsz arra, hogyan tudsz könnyedén túllépni ezeken a kifogásokon. Rá fogsz jönni, abszolút nem helytállóak ezek a kifogások.

Az a fránya jojó

Tudom, hogy tudod, nem a jojó játékról lesz szó.

Milyen káros hatásai lehetnek a jojó effektusnak?

A bőröd rugalmatlan lesz.

Megviseli a bőrt a fogyás és hízás gyakori váltakozása, ezért elveszti a rugalmasságát egy idő után. A fogyási csíkokról nem is beszélve, amelyek a hirtelen súlyvesztés következményei.

Emésztései zavaraid lesznek.

Az anyagcsere működésének váltakozása (gyorsulása, majd lassulása) megterheli az emésztőrendszered, ezért előfordulhat székrekedés, hasmenés vagy hányinger.

Megnő a veszélye az epekő kialakulásának.

A szervezeted nem jut elegendő mennyiségben olyan tápanyagokhoz, amelyek az epe meghajtásához szükségesek, mivel a fogyókúrák alkalmával a zsírbevitel csökken.

Az immunrendszered legyengül.

Az elégtelen tápanyagbevitel miatt a szervezeted nem kapja meg az egészséges működéséhez szükséges anyagokat (ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek), így fogékonyabbá válsz a betegségekre.
Megnő az esélye a hajhullásnak, a bőr kiszáradásának és a körmök töredezésének.

Közérzeted rossz lesz.

A folyamatos kudarcok -amelyet a sikertelen fogyókúrák okoznak – feszültté, ingerlékennyé tehet, ugyanakkor lehangolhat. Természetesen ez meglátszik a mindennapjaidon is. A jojó effektus miatt fáradékonyabbá, aluszékonyabbá is válhatsz.

Hogyan tudod elkerülni, kicselezni a jojó effektust? Diéta ajánlónkban erről is beszélni fogunk.