Archive for the ‘Méregtelenítés’ Category

Szaunázás és a fogyás

Gondoltad volna, hogy szaunázás során nem leszel vékonyabb? Az 1-2 kilós súlycsökkenés csak a vízveszteség miatt van. Ha ez tényleg így van, akkor felmerülhet benned a kérdés, hogy akkor mégis, hogyan lehetséges az, hogy emberek ezrei esküdöznek a szaunázás fogyasztó erejére. Mi kiderítettük a titok nyitját.

méregtelenités, fogyokúra, szaunaSzaunázás évezredes hagyománya

Az emberek már évezredekkel ezelőtt, egészségük és vitalitásuk megőrzése érdekében forró fürdőt vettek és izzasztó kunyhókban ücsörögtek. Őseink úgy tartották, hogy ezekkel a procedúrákkal – izzadás közben – a méreganyagok eltávoznak és megtisztulnak.

Kutatások bebizonyították, hogy a szaunának valóban kedvező hatása van testünk belső folyamataira. Felgyorsítja az anyagcserét és a méregtelenítést. A belső forróság, amit előidéz pedig edzi a szív és az érrendszert. DE, sokak elkeseredésére, az nem mondható el róla, hogy hosszú távon fogyasztana.

Ha nem fogyaszt, akkor mégis mitől csökken sok szaunázó fogyókúrás súlya?

Szaunázás során akár 500-1500 gramm víz is távozhat a szervezetből, ami rögtön mérhető mérleggel is. Nagyon sok fogyókúrás tartós fogyásnak könyveli el ezt a vízveszteséget (Igen, csak vízveszteségről van szó – a kiizzadt folyadék csupán 4%-a zsír) és nem értik, hogy miért másznak vissza rájuk a leizzadt kilók 2-3 nap múlva. Sajnos, ahogy az élet sem, úgy a fogyás sem ennyire egyszerű dolog.

Rengeteg ember tulajdonítja fogyását a szaunázásnak, de ők mind saját magukat csapják be. Szaunázás fogyókúra során nem súlycsökkenési, hanem pszichológiai szempontból fontos. Ha egy túlsúlyos ember azt látja a mérleg számlapján, hogy csökken, a sikerélmény következtében sokkal motiváltabb lesz diétája betartására és így kisebb lesz annak az esélye is, hogy kudarcba fullad próbálkozása.

Hogyan lehet segítségedre a diétádban a szaunázás?

Az izzadás következtében létrejövő súlycsökkenés megőrizhető, ha odafigyelsz étkezésedre, kevesebb kalóriát viszel be, mint amennyit elégetsz egy nap és mellette sportolsz is.

Fontos, hogy betartsd a szaunázás íratlan szabályait is, amik a következőek:

  • Szaunázás előtt nem szabad diétázni. Rendesen kell enni, mert különben felborulhat a hő hatására a szervezetet működése
  • Szauna után mindig vegyél egy hideg zuhanyt!
  • Fokozatosan növeld a hőfokot és a szaunában töltött időt! Mindig kicsivel kezdj, ha nem vagy hozzászokva.
  • Ne akard a vízveszteséget egy huzamra pótolni utána! Ez is sokkolhatja szervezetedet.

 

Ha tartós és eredményesebb fogyást szeretnél elérni, tarts a szaunázás követő nap léböjtöt és próbáld ki az újdonságnak számító napfényszaunát, a hagyományos helyett. Napfényszaunázás során a különleges biofényt előállító technológiájának köszönhetően vízveszteséged nem 4%-a, mint a hagyományos szaunáknál, hanem 20%-a lesz zsír.

Készen állsz álmaid alakjának megszerzésére? Ha igen, akkor kezdődhet a diéta, a mozgás és az izzadás…

5 pofon egyszerű méregtelenítő lépés a sikeres fogyókúráért

Fogyókúrád során nem tűnnek el azok az átkozott kilók? Egésznap fáradt vagy, pedig eleget aludtál az este? Szellemi teljesítőképességed csökkent és nem tudsz koncentrálni huzamosabb ideig egy dologra? Itt az ideje a méregtelenítésnek!

méregtelenités, diéta

Nem csak a bútorokat, ruhákat kell megszabadítani a szennyeződésektől, hanem szervezetünket is, hiszen tanulmányok szerint, már egy gyorséttermi menüvel, akár 14000 különböző kémiai anyagot „ehetünk meg”.

Miért jó, ha fogyókúrádat méregtelenítéssel kezded?

Az emberi test anyagcseréje a méregtelenítés során felgyorsul. Ütemesebben szabadul meg a felhalmozódott salak- és méreganyagoktól, ezáltal plusz kilókat adhatsz le! Mindemellett sokkal fittebb leszel, szinte megújulsz, jobban tudsz majd koncentrálni, ízületi fájdalmaid elmúlnak, bőrproblémáid csökkennek és láthatóan szebb lesz a bőröd.

Pucold ki magad, avagy a sikeres fogyókúra megalapozása 5 lépésben

  1. Igyál naponta minimum 2 liter szénsavmentes ásványvizet. A víz serkenti a salakanyagoktól való megszabadulást, szervezeted kitisztul. Fontos, hogy figyelj vized ásványi anyag összetételére is. Italod minél több kálciumot és kevesebb nátriumot tartalmazzon.
  2. Mozogj! A gyorsabb anyagcsere elengedhetetlen feltétele, hogy hetente minimum háromszor legalább 30 perc közepes erősségű mozgást végezz, ráadásul így gyorsabban lecsúsznak azok a fránya kilók is.
  3. Turbózd fel az étrendedet! Kerüld a finomított lisztet, cukrot tartalmazó és zsíros ételeket. Egyél vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, friss zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű búzából készült pékárukat, csökkentsd napi kávé mennyiségedet.
  4. Iktass be napi teázást a teendőid közé. Egy fárasztó munkanap után lazulj el egy ínycsiklandozó zöldtea mellett. A zöldtea antioxidánsainak köszönhető méregtelenítő hatása mellett, fiatalító és karcsúsító ereje sem elhanyagolható. Hatékony fegyver a magas koleszterin, cellulitisz és éhségérzet elleni harcban is.
  5. Napfényszaunázz! A forradalmian új technológiájának köszönhetően, napfényszaunázás során sokkal nagyobb koncentrációban izzadod ki a zsírokat, mint a hagyományos, finn szaunázás során. Mellékhatásaként megemlítendő, hogy cellulitiszed eltűnik, immunrendszered erősödik, napi alvásigényed és fájdalom érzeted csökkeni fog és gyorsabban tudsz fogyni.

 A sikeres fogyókúra elengedhetetlen lépése a méregtelenítés. Tartsd be ezt az egyszerű 5 lépést! Meglátod, bombasztikusan fogsz kinézni és kirobbanóan energikus leszel.

Elsavasodás

Évek óta diétázol, de mégse tűnnek el azok a fránya kilók? Sikeres fogyókúra után, hetek alatt visszamásznak Rád a kínkeservesen leadott pluszok, ráadásul több, mint amitől megszabadultál? Elárulom a módszert áhított testalakod eléréséhez, aminek betartásával a jo-jo effektustól sem kell tartanod.

 

savbazisegyensuly, dieta, egeszseg,

Hozd magad egyensúlyba!

A modern társadalom egyik legnagyobb betegsége a rohanó, mozgásszegény és egészségtelen étrend következtében kialakuló elsavasodás. A világ népességének csaknem 60%-a szenved az elsavasodás egy vagy több tünetétől. Mit kell tudni róla?

Az elsavasodásról

Mielőtt az elsavasodásba jobban elmélyülnénk egy kis kémia: minden vegyületet, oldatot pH értékkel lehet jellemezni, ami a vizsgálandó anyag kémhatását jelzi. A pH érték 0-14 skálán mérendő. A 0 pH érték a nagyon savas érték, a 7-es a semleges, a 14-es pH pedig a nagyon lúgos kémhatást jelzi.

Tudni kell azt is, hogy két érték között tízszeres nagyságbeli különbségek vannak. Pl. 1 pH értékű nagyon savas oldat tízszer savasabb, mint a 2-es pH értékű.

Az emberi szervezetnek is megvan a saját normális pH értéke, ami 7,35 és 7,4 pH között mozog, vagyis egy kicsit lúgos, azonban hajlamos a savas irányban elmozdulni. Ha megtörténik a sav-bázis egyensúlyunk felborulása az nem csak egészségünkre, hanem súlyunkra is hatással van.

Miért?

Anyagcserénk során testünkben savak keletkeznek (pl. gyomorsav – 1-1,5 pH), melyekre szüksége van a tápláléklebontás és az anyagcsere megindításához. Ha sok túl sok a sav, akkor szervezetünk a létfontosságú szerveket zsírsejtekkel próbálja megvédeni a károsodástól. Azonban ezek a zsírsejtek nem csak a szervek, hanem a kritikus területekre (comb, has, csípő, fenék) is lerakódnak, ráadásul védő szerepük miatt, amíg a savasodás fenn áll addig nem is szabadul meg tőlük.

Az elsavasodás 3 oka:

  1. Egészségtelen, túlságosan egyoldalú táplálkozás (túl sok alkohol, cukor, túlzott fehérjebevitel, hőkezelt gyümölcslevek és szénsavak üdítők fogyasztása)
  2. Sok stressz miatt a gyomor elsavasodik
  3. Mozgásszegény életmód

Honnan tudhatjuk meg, hogy mekkora szervezetünk pH értéke?

Egyszerűen megállapítható a pH értékünk, ha egy laknuszpapír segítségével vizelettesztet csinálunk. Ha ez érték nem 7 alatt van, akkor bizony vissza kell állítanunk szervezetünk helyes sav-bázis egyensúlyát, hogy elkerüljük következményeit.

A savasodásnak külső tünetei is vannak, már ezekből is fel lehet állítani a diagnózist.

Mik ezek a külső jelek?

  • petyhüdt, sárga, pattanásos bőr
  • kellemetlen szájszag, lepedékes nyelv
  • pattanások
  • töredezett haj, köröm, hajhullás
  • állandó fáradtság, ingerlékenység
  • cellulítisz

Lúgosítás= fogyás

 Sikeres, ám egyoldalú, fehérjealapú diéta következében a szervezet elsavasodik. Nem csoda, hogy visszaszaladnak a leadott, vagy még annál is több kilók, hiszen a zsírsejtekkel védi immunrendszerünk létfontosságú szerveinket a savaktól. Amíg szervezetünk savas, hosszú távon fogyni nem fogunk, ezért is fontos, hogy lúgosítsunk.

Hogyan lehet lúgosítani?

 Oda kell figyelni az étkezésre. Sok zöldséget (nem édes gyümölcsöt kell enni) és kerülni kell az állati fehérjéket (vörös húsok fogyasztása tilos, hagyományos tej se ajánlott), tartósítószereket, finomított lisztet tartalmazó élelmiszereket, tésztákat, ecetet. Olajban sütés és mikro használata helyett a párolás ajánlott plusz ilyenkor kevesebb fűszert kell használni az ételek elkészítésénél. A dohányzás, kávé, fekete tea, szénsavas üdítő is kerülendő, mert nagy szerepet játszanak a szervezet savasodásában.

Ami ajánlott: kelkáposzta, uborka, paradicsom, paprika, brokkoli, sóska, spenót, fokhagyma, csírák, barna rizs, teljes kiőrlésű gabonák, vöröshagyma, karfiol, karalábé, póréhagyma, lencse, tofu, szójabab, száraz fehér bab, citrom, lime,  zöld banán, cékla, zeller, meggy, olívaolaj, lenmagolaj, avokádóolaj, halak, pulyka, tökmag, szezámmag, köménymag, kecsketej, tejföl, joghurt, szójatej, gyömbér, friss fűszerek, sárgarépa, torma, mandula, mogyoró, dió

Lúgosíts, és szabadulj meg a kilóktól egy életre! Egyszerű és még koplalni sem kell.

Narancsbőr elleni praktikák fogyókúra nélkül

Inkább a 40 fokban is hosszú nadrágot veszel fel, nehogy kivillanjon narancsbőröd a szoknya alól? Nem voltál még az idén strandon azért, mert félsz cellulitiszes lábaidat közszemre tenni? Problémáddal nem vagy egyedül, de tehetsz ellene._narancsbor-cellulit-okai, diétázom
Magyarországon tízből nyolc nő szenved a cellulitisztől kortól és testalkattól függetlenül. Örökletesen, a hormonoknak köszönhetően is kialakulhat, de az egészségtelen, mozgásszegény életvitel (dohányzás, kevés mozgás, alkoholfogyasztás, kevés folyadékfogyasztás) felgyorsíthatja ezt a nem kívánatos folyamatot.
Hogyan alakul ki a narancsbőr?  
A kötőszövetek lazasága és az egészségtelen életmód következtében a bőralja zsírszövetek átjutnak a felsőbb bőrrétegekbe, ahol összecsomósodva lerakódnak és egy idő után egyre jobban láthatóbbá válnak a „hepehupák”. A nők sokkal hajlamosabbak rá, mivel kötőszöveteik sokkal lazábbak, de a férfiaknál is kialakulhat cellulitisz.
Hogyan állapíthatod meg, hogy van-e cellulitiszed?

A következő egyszerű teszt segítségével könnyen megvizsgálhatod, hogy fenn áll-e a Te esetedben is ez a probléma, és ha igen, akkor mennyire súlyos. Nézzük, mit jelölnek az egyes fokozatok!

0.    fokozat: bőrünk sima álló és fekvő helyzetben egyaránt.
1.    fokozat: láthatóan sima állva és fekve is, de összenyomva bőrünk hepehupás.
2.    fokozat: bőrünk fekvő helyzetben sima, állva viszont már látszódik a narancsbőr.
3.    fokozat: állva és fekve egyaránt szemmel látható a narancsbőr.

Ha megállapítottad, hogy mennyire súlyos a problémád, lássuk mit tehetsz ellene.

5 tipp, mely segít a narancsbőr elleni harcban

1. Méregteleníts! A különböző tisztító teák a segítségedre lesznek a harcban. Igyál csalán, mezei zsurló vagy pitypang teát, mert fokozottan méregtelenítő hatással bírnak.

2. Igyál minél több folyadékot. A víz felgyorsítja a méreganyagok távozásának ütemét a szervezetedből, ráadásul bőröd rugalmasabb és bársonyosabb is akkor, mikor szervezeted vízháztartása a megfelelő szinten van.

3. Változtass életmódodon! Iktasd ki étrendedből a vajat, olajban sült ételeket, chipset, mogyorót, olajos magvakat, finomított lisztből készült süteményeket, pékárukat, tésztákat, zsíros húsokat, állati bőrt és a tejtermékekből is a zsírszegényt válaszd. Mondj le a dohányzásról, csökkentsd a napi kávék számát.

4. Cellulitisz elleni harcban elengedhetetlen, hogy hetente legalább 3-szor minimum egy fél órát mozogj, főleg akkor, ha ülőmunkát végzel, mert ülés során altested anyagcseréje nem tud megfelelően működni és így elmérgesedhet a helyzet a combodon. Ajánlott mozgásformák: biciklizés, kocogás és a gyors iramú séta.

5. Napfényszaunázz! A napfényszauna eredményességének titka az egyedülálló technológiával életre hívott biofény. A biofény a testben belső lázat idéz elő, aminek hatására a bennünk lévő vízmolekulák rezgésnek indulnak. A vízmolekulák zárványai szétesnek és vele együtt a betokosodott toxinok is. Ettől a bőr láthatóan feszesebb, rugalmasabb és pár alkalom után narancsbőr mentes lesz.

Meglátod, nem is lesz olyan nehéz, csak egy kis elszántságra, odafigyelésre és kitartásra van szükséged az egészhez, ráadásul, amint olvashattad, koplalás nélkül szabadulhatsz meg a kis gödröcskéktől. Sok sikert hozzá!

 

Tavaszvarázs

Újra itt a Tavasz, a megújulás, a tisztulás, a méregtelenítő kúrák ideje. Ha nincs időd egy egész heti méregtelenítő kúrára, vagy félsz, hogy megerőlteti a szervezeted egy ilyen hosszú kúra, semmi probléma. Többszöri egynapos zöldség- vagy gyümölcsnappal is sokat tehetsz a célod érdekében.

Válassz ki egy napot a héten! Előző este már csak könnyű vacsorát fogyassz! A kúra egyszerű és olcsó, heti egy gyümölcs- vagy zöldségnap.  Legfeljebb 1-1,5 kg gyümölcsöt fogyassz aznap.

Itt is nagyon fontos a folyadékfogyasztás (2,5 – 3 liter), kávé alkohol kerülendő. Ha este fáradtnak érzed magadat, feküdj le nyugodtan.

Pár tipp:
Cékla – Kiváló méregtelenítő, mivel ásványianyag tartalma átmossa a májat és a vesét.
Sárgarépa – Elősegíti az emésztést, tisztítja a bőrt és javítja a látást. Magad béta-karotin tartalma kiváló antioxidáns.
Ananász – Bromelin nevű enzimje gyomorsavképződést indít el, amely e fehérjék lebontását végzi.
Zeller – Erősen lúgos kémhatású, kihajtja a szövetekben felhalmozódott salakanyagokat.
Alma – Magas rostanyag tartalmának köszönhetően támogatja a méregtelenítést.

Felfrissítheted szervezeted és energikusabb leszel!

Érzed már a Tavaszt?

A tavasz a megújulás szimbóluma – nem csupán a természet éled újjá, ilyenkor szoktunk nagytakarítást végezni, lakást újítani, átrendezni.

Sokszor azonban elfelejtkezünk a saját szervezetünkről, amely úgyszintén tisztítást igényel.

A tavasz a méregtelenítés, feltöltődés, újjászületés időszaka. A tél végére sokan azt tapasztaljuk, hogy fáradtak, energiahiányosak vagyunk, petyhüdt a bőrünk és a hajunk is fénytelenebb lett.

A tavaszi méregtelenítés valójában a húsvéti böjt modern változta. A böjt évezredeken keresztül minden társadalomban fontos szerepet töltött be – nem csupán a legtöbb vallás egyik alapköve, de a legősibb gyógymód is.

Közismert, hogy immunrendszerünk annál jobban működik, minél kevesebb a sejtjeinkben, szerveinkben elraktározott mérgek és savak mennyisége.

Hogyan szabaduljunk meg a mérgektől és savaktól? Legegyszerűbb, ha egyszerűen átmossuk a szervezetünket. Víz, víz, víz, folyadék, folyadék. Tudod, 2-3 liter tisztított víz. A diétád is kiegészítheted (hitem szerint ki is kell) a méregtelenítéssel, böjttel.

A sikeres méregtelenítő, regeneráló kúra alapja a kívülről és belülről egyszerre indított bázikus támadás, vagyis a savak radikális csökkentése a szervezetben, s ezzel egy időben, az energiában gazdag ásványi anyagok bevitelének drasztikus növelése.

A gyakorlatban ez friss gyümölcsökben, zöldségekben, teljes őrlésű lisztből készült ételekben gazdag, állati fehérjében szegény természetes táplálkozást jelent a savasító ételek és italok elhagyásával.

A legegyszerűbb módszer a rendszeres – heti egy – léböjt, illetve a zöldség-, vagy gyümölcsnap (1–1,5 kg/nap). Fogyasszunk ilyenkor legalább napi 3 liter folyadékot, mely lehet gyógytea, szénsavmentes ásványvíz, frissen préselt és hígított zöldség- vagy gyümölcslé.
Válassz ki egy napot a héten, és az a nap legyen a böjt napod.

Tarthatsz 24 vagy 36 órás böjtöket. Ha még nem vagy rutinos böjtölő, ezt javaslom.
Végezhetsz még 3 illetve 7 napos böjtöt, tisztítókúrát. Ez már több figyelmet és nagyobb akaraterőt követel.

Itt találsz koktél ajánlatokat!

A tisztítás akkor teljes, ha külsőleg ható gyógyító erőkkel is megtámogatjuk a méregtelenítésünket. Masszázs, jóga, szauna – minden sejtedben érezni fogod a megújulást!

Fogyaszt, és télen sokat segíthet

diatazom_ananasz_01Az ananász az emésztőrendszer egyik legjobb barátja.

Azért kedveljük, mert a benne található bromelin enzim támogatja az emésztést, különösen a zsír lebontását segíti. A legrostosabb gyümölcs.

Fontos, hogy tudd, ha a fogyókúrádat ananásszal egészíted ki, a konzerv gyümölcsben ez az enzim már nincs benne: a hőkezelés elbontja. Mindenképp érdemes illatos, friss gyümölcsöt választanod.

• Minél nagyobbat válassz, így kevesebbet kell fizetned az amúgy eldobandó részekért: a héjáért és a középső, fás szárért
• Minél érettebbet válassz, mert így élvezheted e trópusi gyümölcs igazi ízét. Az ananász akkor érett, ha az alsó vége illatos
• Kemény húsút válassz. Ami nyomásra puha, belül már poshadt

Lényeges:

• Használat előtt szobahőmérsékleten kell tartani, 5 fok alatt húsa megfeketedik
• Ha felvágtad, műanyag fóliába csomagolva tedd a hűtőbe
• Csak annyit, amennyit felhasználsz, ne hámozd meg előre az egészet
A gyümölcs segíti a szervezetbe bevitt méreganyagok kiürülését, és a beteg gyomrot is rendbe rakja. Támogatja az immunrendszer működését, folsavtartalma pedig a babát várók számára különösen fontos.

B-vitaminjai megnyugtatják az idegrendszert, így az ananász a stresszes időszakokban is kiváló rágcsálnivaló lehet az ilyenkor szokásos csoki helyett. A- és C- vitaminjai a téli betegségek kivédésében segítenek.

Jó étvágyat hozzá!

diatazom_ananasz_02

Meghívhatlak egy teára?

diatazom_zold_tea_06 Zöld teával kínállak, üljünk le egy csésze tea mellé és beszélgessünk a zöld teáról!

Miért kell minden diétázónak naponta zöld teát fogyasztania?

A zöld tea kedvezően befolyásolja a vérzsír- szintet, valamint a testzsír mennyiségét!

Napjainkban egyre több természetes anyagról derül ki, hogy az elhízás megelőzésében illetve a fogyókúrában fontos szerepet játszhatnak. Ezek közül a zöld tea az, amelyik a legtöbb bizonyítékkal bír.

A vizsgálatok megerősítik, miszerint a zöld tea meggyorsítja a zsírok lebontását, ezáltal fontos szerepet játszik az elhízás kezelésében.

A zöld tea meggyorsította a zsírégetést mind rendszeres fizikai aktivitással, mind anélkül. A kutatók megállapították, hogy a zöld tea és a rendszeres fizikai aktivitás jelentős mértékben segítette a zsír lebontást.

Black iron asian teapot with sprigs of mint for tea

Ha zöld teát fogyasztasz sokkal többet teszel magadért mint a zsírégetés és a diétád megsegítése.
Nézzük meg, miben segít még.

  • Nagy mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, mely  ellenállóvá teszi a szervezetünket a fertőzésekkel és egyéb megbetegedésekkel szemben.
  • A rák kialakulását  visszaszorítja (gátolja egyes enzimek működését).
  • Vizelethajtó hatása van, így nagyban segít a  méregtelenítésben.
  • Meggyorsítja az anyagcserét.
  • Jó hatással van a látásra.
  • Magas antioxidáns tartalma segít a fiatalság megtartásában.
  • Csökkenti a koleszterinszintet
  • Allergia ellen védelmet nyújt.
  • Gátolja a fogszuvasodást.

Nekem ez a kedvencem :

diatazom_zold_tea_kedvencem

Télen így turbózd a diétád

diatazom_grapefruit

Ha szeretnéd gyorsítani a diétád, akkor minden nap egyél meg egy fél grapefruitot.  A kutatások szerint egy 12 hetes diéta során ez akár 1,5 kg extra fogyást eredményezett azokkal szemben, akik nem ették ezt a gyümölcsöt.

Azon kívül, hogy remek C -vitamin bomba, csökkenti a koleszterin szinted is.

Hatása egyrészt a grapefruit rostok rendkívül magas folyadékfelvevő képességében rejlik, a rostok a folyadék hatására megduzzadnak és ezáltal teltségérzetet keltenek.  Másrészt képes a zsírok lebontására, így kedvezően hat a koleszterin szintre is.

A természetgyógyászok kiemelik a grapefruit májtisztító hatását is. A máj megtisztításával a káliumban dús gyümölcs a vérünket is megszabadítja a lerakódástól, hat a szív működésére, a vérnyomás csökkentésében is szerepet játszik.

Ha grapefruitot fogyasztasz, nem csak a kilóidon javítasz.

Lila ételek – a legjobb anyagcsere serkentők

diatazom_afonyaA diétád szempontjából fontos lehet: bizonyos kutatások szerint megelőzi az elhízást is az antocián, a lila színanyag, ami a szőlőhéjban, az áfonyában és a szederben koncentráltan található meg.

A sötétlila gyümölcsök a legjelentősebb antioxidáns források, melyek lekörözik még a citrusféléket is. A legegyszerűbb és könnyen elérhető természetes anyagcsere-serkentők
a lila ételek!

A lila gyümölcsöket az antocián nevű anyag színezi lilára, mely egy antioxidáns flavonoid. A flavonoidok létfontosságú anyagok, mivel megvédik a C-vitamint a megsemmisüléstől, és segítik a véráramba szállított tápanyagok eljutását a sejtekhez, ezen kívül erősítik és rugalmassá teszik az érfalat, így gátolva az érelmeszesedés kialakulását. Az antocián egyúttal erős antioxidáns is, ezáltal segíti a szervezetet a káros UV-sugarak által létrehozott szabad gyökök elleni védekezésben.

Lila étkek: szilva, áfonya, szeder, lila szőlő, lila káposzta, padlizsán, fekete ribizli.

Horváth Judit ( Nők Lapja Cafe )